6.fejezet

Mikor kiléptem a szobából hirtelen megtorpantam.Nagy levegőt vettem majd elindultam le ahol Damon talán tartózkodott.És szerencsém lett vagy szerencsétlenségem lent volt a nappaliban.Mikor meglátott az arcán nem láttam semmi érzelmet.Megijedtem.
-Beszélhetünk?-kérdeztem suttogva.Csak bólintott és megütögette a kanapét.Elindultam,hogy leüljek mellé.-Nézd sajnálom ami történt.De amióta átváltoztattál kicsit sem törődsz velem.És tegnap hova mentetek el?
-Sajnálom ahogy viselkedtem veled.De megbocsájtok.Szerintem az lesz a legjobb ha Trevor-t választod.És hogy mért mentem el?Azért.-mondta majd előhúzott a zsebéből egy nyakláncot amint egy H alakú medál lógott benne sötétkék kövek.-Ezzel tudsz járni a napon.
-Köszönöm ez gyönyörű.-mondtam majd berakta a nyakláncot a nyakamba.
-Azért döntöttünk a H betű mellet mert a vezetékneved praktikusabbnak tűnt mint a neved.
-tetszik köszönöm.Komolyan gondoltad,hogy Trevor-t válasszam?
-Igen.De attól még lakhatsz itt.Mindig is szerettem volna egy kishúgot.-ölelt át.
-OKé.Át kell öltöznöm és akkor átviszem a cuccaimat Trevor szobájába.-felálltam a kanapéról és elindultam fel a régi szobánkba.Felkaptam a legegyszerűbb ruhám ami a kezembe került és persze fehérneműm.Vissza mentem a Trevor-al közös szobánkba.
-Neked van valami ékszered amivel tudsz a napon járni?-kérdeztem amikor beléptem a szobába.Még mindig az ágyban feküdt gyanítom meztelenül.Aztán rámutatott a bal középső ujján lévő gyűrűre.A számmal csak formáltam egy "O" betűt mire elmosolyodott.
-Sosem akarsz felkelni?-bújtam mellé.Egy puszit nyomott a homlokomra és én felnéztem rá.
-Mért akarnák?
-Miattam?-néztem rá kiskutyapofival.
-Rendben.Megtennéd nekem,hogy idehozod a bőröndöm?
-Persze-felugrottam az ágyról és elkezdtem a bőröndöt az ágy felé hurcolni.Míg Trevor felöltözött én addig szépen bevetettem az ágyat.Mikor végeztem leültem törökülésben a közepére.
-És mit csináljunk ma?-jött ki a fürdőből Trevor.
-Olyan régen voltam emberek közt.Menjünk a Grill-be!

***

Egész estig időztünk a grill-ben.Olyan jó volt a barátaimmal találkozni.Elenával,Caroline-al,Tyler-el,Bonnie-val és még sorolhatnám kikkel.Olyan jó volt élvezni a napsütést már 3 hete voltam az árnyékok fogva de ez most megsemmisült.Trevor és Stefan aggódtak,hogy nem lesz elég önuralmam de Damon és Rosalie bíztak bennem.Mikor beértünk a szobába elfeküdtem az ágyon.Hosszú percekig csak néztük egymást Trevorral.Olyan hírtelen ültem fel,hogyha ember lettem volna biztos megszédültem volna.Ma éjszaka telihold van.Mindig is imádtam a teliholdat.Mindig elvarázsolt.
-Mi lenne ha kimennénk az erdőbe ma éjszaka?-kérdeztem Trevort.Kérdően felvonta a szemöldökét.-Telihold van.Mindig is szerettem volna a telihold éjszakáján kimenni az erdőbe.
-Rendben.

***

Gyönyörű volt a mai éjszaka.Csak bámultam a a teliholdat.
-Hát nem gyönyörű?-kérdeztem Trevor-t.
-De az.De nem csak a hold.-mondta majd finoman megfogta az arcomat.Elmélyedtünk egymás szemében.Egyszer csak morgásra lettünk figyelmesek.
-Mi volt ez?-néztem rá aggodalmas arccal.Aztán megláttam.Egy farkas közelített felénk morogva és vicsorítva.Lassan elkezdtünk hátrálni.
-Michelle figyelj rám!Fuss ahogy csak tudsz!Megértettél!Vissza a panzióba.
-Mért?
-Most!-ordította és elkezdtünk futni mint az állat.Hallottam,hogy a farkas utánunk ered.Futottam ahogy csak bírtam.Nem kellet volna ilyen messzire elmenni a panziótól.Éreztem ahogy az erő elhagy.
-Nem bírom tovább-ordítottam Trevornak.
-Bírnod kell vagy meghalsz!-még gyorsabban kezdtem el futni az életemért.Aztán megpillantottam a panziót.Halk sóhaj hagyta el a számat.Aztán a mögöttünk lévő léptek halkultak.Elkezdtem lassítani mikor éreztem hogy valami hátulról leterít és rám ugrik.A farkas feje az enyémtől 1 ujjnyira volt és még mindig vicsorított.Megfagytam.Nem tudtam menekülni.Ekkor a farkas eltűnt rólam és Trevor arca volt az enyémmel szemben.Éreztem,hogy felemel és elkezd velem futni.Hirtelen meleg öntött el.Mikor felészleltem akkor már a kanapén feküdtem a nappaliban.Felemeltem a fejem,hogy végignézzek magamon.A ruhám cafatokban lógott rajtam és tele voltam sebekkel.
-Jól vagy?-kérdezte Trevor.Felültem és az arca rögtön ott volt az enyémnél-feküdj vissza.
-Mi történt?
-Telihold van.Nem számítottunk rá,hogy vérfarkasok lesznek az erdőben.
-Mért kellet elfutni?Mért nem öltük meg?
-Mert a harapása halálos.Szerencséd volt,hogy nem harapott meg.-mondta majd finoman megcsókolt.

5.fejezet

Damon ágyán feküdtem a hátamon s közben a plafont bámultam.Vajon mit fogok csinálni az elkövetkező 100 évben?Bár biztos több lesz de akkor is?Éppen Damon lépett be a szobába a kezében egy pohár vér volt.Éreztem ahogy az arcom megváltozik a vér hatására.Felültem az ágyon és Damon a kezembe adta a poharat.
-Köszi.-mondtam neki majd leült mellém az ágyra.
-Figyelj el kell mennünk egy órára Stefannal de amint tudunk jövünk.-felállt az ágyról és kisétált.Meg sem várta a válaszom vagy hogy szóhoz jussak.Hagytam a fenébe had menjenek kit érdekel.Amióta vámpír lettem alig szól hozzám.Nem értem.Csak ültem az ágyon és kortyoltam a vért.Hallottam,hogy a földszinten kinyílik az ajtó majd belép valaki.Ez gyors volt gondoltam.Felkeltem az ágyról és vámpír gyorsasággal lementem a nappaliba.Nem Damon volt,sem Stefan.Sosem láttam még ez előtt a nőt.Gyönyörű aranyszőke haja a háta közepéig ért,bőre mint a porcelán olyan fehér volt,a szeme pedig mint a folyékony topáz,mint az arany.Mikor jobban megnéztem az arcát a lélegzetem is elállt.Ugyan olyan volt az arcom,mint az övé.Láttam ahogy ő is végignéz rajtam,de az ő arcán nem láttam megdöbbenést.
-Ki vagy te?-kérdeztem.Kétség kívül ő volt a leggyönyörűbb nő akit valaha láttam.
-Rosalie.-felelte csilingelő hangon.A hangja olyan lágy volt,mintha a folyékony karamella.
-Mért nézel ki úgy mint én?-Rosalie halkan felnevetett.Mintha 1000 csenő szólalt volna meg egyszerre.
-Rossz kérdéseket teszel fel.
-Mért nézel ki úgy mint én?
-Oké.Ha ennyire akarod tudni.Mert a lányom vagy.
-Mi?
-Legalább is valamilyen szinten a rokonom vagy.Tudod 1933-ban lettem vámpír.Nem a te fajodból hanem én egy másik csoporthoz tartozom.De mi előtt vámpír lettem megszülettél te.
-És ezt csak így mondod?-meredtem rá.
-Mért,hogy kéne?-nem válaszoltam.Csak meredtem egy percig Rose-ra.Láttam,hogy az ajtó újból kinyílik és egy srác lép be rajta.Haja nem nevezhető sem rövidnek sem hosszú-nak hasonlított Damon hajára csak barna volt.Szeme szürkéskék és gyönyörűen csillogott.Kellet egy perc,hogy észbe kapjak,hogy tátva van a szám.Gyorsan becsuktam és visszanéztem az állítólagos ősömre.Leült a kanapéra és én mellé ültem.
-mért?-néztem rá és éreztem,hogy a szemeim megtelnek könnyel.Értetlenül nézett rám.-Mért hagytad el?
-Mert a szüleim nem engedték,hogy megtartsam.Házasságon kívüli gyerek volt.
-Akkor ha tudtad,hogy nem tartod meg.Akkor mért feküdtél le azzal a férfival?
-Szerinted direkt tettem?-csattant fel Rosalie.Felállt a kanapéról és fel alá kezdett sétálgatni.-Megerőszakoltak.Nem én akartalak.Mármint persze.Mindig is erre vágytam egy kisbabára.De nem egy ilyen mocsoktól.-köpte a szavakat.
-Mi történt?
-Miután megerőszakolt azután megütött és megfenyegetett,hogy megöl ha bárkinek is elárulom.Tettetnem kellet,hogy szeretem.Aztán miután megszülettett.-mosolyodott el-de nem tarthattam meg.Aztán változtam vámpírrá.Most már érted?
-Igen értem.-csak bámultam a földet.Éreztem,hogy két szempár az arcomat fürkészi.Hallottam egy halk torok köszörülést és felnéztem.A srác még mindig az ajtó előtt állt.-Gyere nyugodtan be és ülj le.
-Köszönöm.Még be sem mutatkoztunk egymásnak.Trevor vagyok.-nyújtott kezet.
-Szia Michelle de mindenki csak Chewy-nek hív.-ráztam meg vele a kezem.Egy szexi szívdöglesztő mosolyt küldött felém és egy pillanatra elállt a lélegzetem.
-Van hol laknotok?-néztem Rosalie-ra.
-Nem.A kocsiban vannak a cuccaink.
-Hát itt maradhattok felőlem.Persze ha csak akartok.Van jó pár szoba hisz ez egy panzió volt.
-Ez igazán rendes tőled.Köszönjük.
-Segítek behozni a csomagokat.-Elindultunk ki az ajtón.Trevor egész végig engem nézett.Mikor ránéztem zavartan elkapta a tekintetét.
-Kérdezhetek valamit?-néztem rá mosolyogva.
-Persze.Ki vele.
-Te is az én fajtámbeli vagy?
-Igen már 500 éve!-elkerekedett szemekkel néztem Trevor-ra mire ő elnevette magát az arcom láttán.Szerencsére időben észbe kaptam mire orra estem volna valamiben.
-És ti...-nem fejeztem be a mondatot de az ujjam Rose és Trevor közt ingázott.
-Hogy mi együtt vagyunk-e?-nézet rám érdeklődő tekintettel.Bólintottam mire Rosalie csilingelő nevetésére összerezzentem.
-Nem nem vagyunk.

***

Megmutattam Trevor-nak és Rose-nak a szobájukat.Trevor szobája pont a Damonnal közös szobánk mellet volt.Mikor végeztünk én bementem a szobánkba és lefeküdtem az ágyra.Trevor annyira helyes!De nem gondolhattam erre.Kihasználva vámpír halásom tudom,hogy illetlen dolog de kihallgattam a beszélgetésüket.
-Én pár nap múlva szerintem elmegyek de ha te maradni akarsz akkor maradj.-mondta Rosalie.
-Szerintem én maradok.-válaszolta Trevor.
-Chewy miatt?Tudom,hogy tetszik neked.
-Igen helyes lány.És szimpatikus is.
-Hát akkor kattanj rá.
-Tudod,hogy én nem vagyok olyan.
-Félsz.
-nem nem félek.
-Beszéljek vele?
-Nem.Nem akarom.Majd ha alakulnak a dolgok akkor alakulnak ha nem nem.
-Rendden.De azért most megyek és beszélek vele.Nem rólad.-állt fel Rose a kanapéról.Pár másodperccel később belépett a szobánkba.
-Beszélhetünk?
-Persze.Gyere csüccs le mellém.-ütögettem meg az ágyat.Leült mellém az ágyra és a kezeit összekulcsolta.
-Sajnálom,hogy csak így rád törtem.-mondta bűnbánó szemekkel.
-Ugyan semmi baj.Sajnálom ami veled történt.És ahogy viselkedtem.-újból felkacagott a gyönyörű csilingelő nevetésén.
-Ugyan még új vagy.-mondta mosolyogva.Közelebb hajolt hozzám és bele suttogott a fülembe-tudom,hogy hallgatóztál az előbb.
-Honnan?-kérdeztem.Megvonta a vállát.
-Na én elmegyek a szobámba.Jó éjt.-mondta majd kisétált a szobából
-neked is-mondtam de tudtam,hogy meghallja.Feltápászkodtam az ágyról és lesétáltam a nappaliba.Trevor még mindig a kanapén ült és a szemei a távolba meredtek.Oda mentem a kanapéhoz és leültem.Kíváncsian fürkésztem az arcát.
-nem vagy szomjas?-kérdeztem elhaló hangon.
-de egy kicsit.
-akkor gyere utánam.-álltam fel a kanapéról és elindultam a pince felé ahol Damon tartotta a készletét.Mikor a hűtőhöz értem kivettem két csomag vért.Az egyiket a kezébe nyomtam és intettem a fejemmel,hogy kövessen.Mikor felértünk a konyhába elővettem két poharat.Az egyiket odatoltam neki a másikba én töltöttem egy kicsit.Visszasétáltunk a nappaliba és újból leültünk a kanapéra.A telefonom rezgésére lettem figyelmes.Előkotortam a zsebemből a telefonom.Damon volt az.
-Sajnálom de ezt fel kell vennem-mondtam Trevor-nak.Felvettem.
-Szia mond.-szóltam bele.
-Szia.Egy kicsit eltolódik az ügy.3 óra múlva otthon leszek.Nyugodtan feküdj le.Szeretlek szia.
-szia-tettem le a telefont.
-Baj van?-nézett rám Trevor.Megráztam a fejem.
-Beszélgessünk.
-OKé.Mit akarsz tudni?
-Mindig is egyedül éltél?
-Igen.Még nem találtam meg az igazit.És te?
-hát Damon nem nagyon töri magát.Amióta átváltoztatott sosincs mellettem.
-Sajnálom.Pedig most kellene neked segíteni.Életed legnehezebb időszakán mész át.Vagyis az átváltozás legnehezebb időszakán.Ilyenkor instabil vagy.
-Igazad van.-mondtam.Pár percig csöndben ültünk egymás mellett.-Tudod kedvellek.
-Huhh most zavarba hoztál.
-Sajnálom.Nem akartam.-mondtam és közelebb ültem hozzá.Tekintetem az ajkára csúszott.Úgy megcsókoltam volna.Rám nézet mikor észre vette,hogy bámulom.Lassan elkezdett hajolni az arcom felé,én is viszonoztam ezt és ajkunk forró csókban forrt össze.Kikapta a poharat a kezemből és anélkül letette az asztalra,hogy a csókunk megszakadt volna.Mivel nem volt szükségünk levegőre hosszú percekig csak csókolóztunk.Mikor ajkaink elváltak mindketten ziháltunk.
-nem megyünk fel a szobámba?-nézett rám és azonnal tudtam,hogy mire céloz.
-menjünk.

***

Mikor becsukta az ajtót vadabbul estünk egymásnak mint az előbb.Ajkai vadul követelték az enyémet.Nekinyomott a falnak majd az ágyra huppantunk.Én voltam alul.Letépte rólam a felsőmet és finom csókokkal behintette a felsőtestemet.Követtem a példáját és letéptem a pólóját.Mikor a mellkasára pillantottam láttam 3 mély vágás sebhelyét.A kezem akaratlanul de megindult a sebek felé.Mikor megérintettem halk szisszenés hagyta el a számat.Meglepődtem,hogy én szisszentem fel.Végül minden ruha lekerült rólunk és átadtuk magunk a vágyainknak.

***

Mikor reggel felébredtem észre vettem,hogy nem a mi szobánkban vagyunk.Megfordultam és Trevor feküdt velem szembe.
-Jó reggelt.-mondtam neki halkan.
-Neked is.-mondta majd közelebb húzott magához.Percekig csak bámultuk egymást mikor eszembe jutott....
-Damon!-ugrottam fel az ágyból.-beszélnem kell vele!Majd jövök.-pattantam fel és magam köré tekertem az egyik takarót majd megindultam életem talán legkínosabb beszélgetésére.

Nikki Reed és Ian Somerhalder együtt?

Ma(2010.10.18) olvastam twitteren a hírt miszerint Nikki Reed(aki a történetemben Michelle) és Ian Somerhalder(Damon Salvatore) együtt vannak.A hír onnan ered,hogy Nikkiről és Ianról készült pár kép a Scream Awards-on.A képeken normálisan pózolnak és állnak egymás mellet de valamelyik idióta elkezdte a pletykát miszerint járnak.Én hatalmas Nikki és Ian fan vagyok és imádnám ha együtt lennének de igazából fogalmam sincs mit gondoljak.Ezt rátok bírom,hogy gondoljátok mindenesetre képek:
Nikki És Ian képek itt!

4.fejezet

(Chewy szemsz.)
-Mért akarnád azt,hogy átváltoztassalak?-nézet rám érdeklődő arccal.
-Hát mert eleve utálok itt lenni ebben a házban!Egyedül vagyok és azért is szeretném mert akkor nem okoznék neked kísértést!
-Ezt,hogy érted?
-Ugyan Damon!Tudom,hogy ott van a kísértés minden pillanatban,hogy feltépd az ereim és kiszívd a vérem.Én csak segíteni akarok neked!
-Oké rendben.De előre szólok,hogy nem lesz kellemes.
-Nem érdekel.-mondtam majd megharapta a kezét és halottam ahogy reccsen a bőre.A csuklóját oda tartotta a kezemhez és én kortyolni kezdtem az undorító ízű vérét.Majd elhúzta a kezét és a seb lassan elkezdet begyógyulni.
-És most pedig meg kell,hogy öljelek.-mondta.Majd oda lépett hozzám és eltörte a nyakam.

***

Ijedten ébredtem fel a halálból?Damon karjai közt feküdtem az ágyon.Felnéztem rá.Az arca nyugodt volt mégis aggódó.
-Most pedig keresünk egy embert akiből ihatsz.Vagyis éjszaka keresünk.-mondta és közben kinézet az ablakon.
-Hol fogok lakni?Ide semmi kedvem vissza jönni.
-Hát nálunk.
-OKé.Kéne egy levelet írni a szüleimnek.-mondtam és felkeltem az ágyról,elindultam az író asztalom felé.Fogtam egy tollat és egy papírt majd írni kezdtem.
Anya és apa!
Úgy döntöttem,hogy elköltözöm a barátomhoz.Így nekem is könnyebb lesz ha nem leszek itthon.Kérlek ne keress!Mindenkinek így lesz a legjobb.
Szeretlek titeket!
Michelle
Kimentem a szobámból át a szüleim háló szobájába és a levelet letettem az ágyra.Vissza mentem a szobámba és Damon még mindig ott feküdt az ágyon.
-El kéne kezdeni a ruháidat pakolni.Meg amit hozni akarsz.-bólintottam és nekiálltunk a pakolásnak.

***

Mikor összepakoltuk az összes ruhám akkor beraktuk a kocsim csomagtartójába és a hátsó ülésre.Beszálltam a vezető ülésre de Damon megállított.
-Ugye nem gondolod,hogy az átváltozás közepette engedlek vezetni?
-OKé oké!-majd átültem az anyós ülésre.Damon őrülten elkezdet hajtani.Mikor megérkeztünk a Salvatore házba rám parancsolt,hogy maradjak a kocsiban.Felvitte a cuccaimat az egyik szobába.Abban volt nagy szerencsénk,hogy őszi szünet volt.Nagyon gyorsan eltelt ez a pár hónap.És milyen szép is volt.

***

Végre este volt és elkezdődhetett az éjszakai vadászat.Kimentünk a parkba ahol megláttunk pár tinit akik éppen drogoztak.6-an voltak.
-3 a tied 3 az enyém-mondta Damon és elindultunk a tinik felé.Mikor odaértünk akkor én szólaltam meg először.
-Helló skacok!Csatlakozhatunk?-kérdeztem őket és végig néztem a csoporton.Mind drogos barmok voltak .Ránéztem Damonra és ő bólintott.Oda sétáltam az egyik sráchoz és elkezdtem tekergetni a pólóját.
-Hé nincs kedvetek eljönni hozzánk?
-És mit csinálnánk ott szivi?-kérdezte az egyik srác.
-Van pár ötletem.-és akkor mind a nyolcan elindulunk egy sötét sikátor felé.A hülye barmok nem is sejtették kikkel állnak szemben.Mikor beértünk a sikátorba az egyik srác a falhoz szorított.Damon a srác mögé lépett és a nyakába vájta a fogait.Elhúzta a fejét és neki esett a többinek.Én odahajoltam a srác nyakához és olyan gyorsan kezdtem el inni a vérét ahogy csak bírtam.Ekkor egy hatalmas fájdalom hatolt végig a szájamon,hogy nem bírtam tovább ás felordítottam.Ekkor kaptam észhez,hogy kijöttek a fogaim.Nem tétováztam tovább hanem egyszerűen tovább ittam a srác vérét.Mikor végeztem vele lelöktem a földre és neki ugrottam a másodiknak.Damon már végzett a többi hárommal.Most már én is befejeztem és neki estem az utolsónak.Azt hiszem sikerült az összeset úgy széttépni,hogy azt higgyék,hogy állatok tették.Ránéztem Damonra aki a falnak támaszkodva állt.Elkezdtem félve sétálni hozzá.Nem tudtam hogyan fog reagálni rám.Ekkor ő is elindult majd szorosan átölelt.Viszonoztam az ölelését és letörölte a számról a vért.
-Most már teljes az átváltozás.-lehajolt és megcsókolt de olyan szenvedélyesen mint még soha.

३.fejezet

(Chewy szemsz.)
Reggel arra ébredtem,hogy a fejem kettéesik.
-Oh a picsába-felültem az ágyban és körülnéztem.Damon szobájában voltam de ő sehol.Így hát felöltöztem és lementem az előcsarnokba vagy nem tudom nappali mindenesetre nagy volt.Mikor leértem csak egy szót tudtam kinyögni:
-Katharine-Damon a földön feküdt és Katharine rajta hempergett mint egy bagzó macska.Agyba főbe csókolgatta és mikor Damon észre vett engem akkor lelökte magáról Katharine-t és csodálkozva nézett rám.Könnyes szemekkel rohantam ki az ajtón és beültem a kocsiba.
(Katharine szemszöge)
Az embercsaj kirohant az ajtón de Damon egy tapotatt sem mozdult el.Rám nézet a fájdalmas tekintetével és nekem ugrott.A falnak szorított.
-Most jobb?-kérdeztem.
-Minden a te hibád.
-Nehogy te is elkövesd azt a hibát amit az öcséd Damon.
-Nem érdekelsz.Egy manipulatív,önző ribanc vagy!
(Chewy szemsz.)
Mikor hazaértem felrohantam a szobámba.Becsaptam az ajtót és Damon állt velem szemben.A könnyek csak úgy folytak végig az arcomon mint a patak.
-Mi a fenét csinálsz itt?-kérdeztem miközben letöröltem egy újabb könnyt.
-Meg akarom magyarázni.
-Nincs mit megmagyarázni.Láttam amit láttam.Itt nincs mit megbeszélni.-mondtam és elindultam az ajtó felé de megragadta a kezem és olyan erősen szorította,hogy mozdulni sem tudtam.
-Engedj el.Ez fáj-ordítottam.Olyan erővel zokogtam,hogy magam sem ismertem magamra.
-Michelle nézd.Katharine szadista.Mindenkinek csak rosszat akar.El akar minket választani.De azt hittem,hogy a szerelmünk olyan erős,hogy ez képtelenség.Szeretlek és ez itt most a te döntésed.Megbocsájtasz vagy örökre elmegyek.-Ekkor még jobban zokogni kezdtem és a földre zuhantam vagyis inkább Damon karjaiba mert szerencsére elkapott.Leültem a földre magammal húzva őt is.Az ölében ültem még mindig potyogtak a könnyeim.A mellkasára hajtottam a fejem.Finom kezei nyugtatóan simogatták a hajamat.Mikor végre nem zokogtam csak azt suttogtah,hogy"Szeretlek.Mindennél jobban és nem engedem,hogy bármi is közénk álljon".Egy apró puszit nyomott a homlokomra és azt mondta,hogy ő is szeret.A nap további részét végig beszélgettük.Végre megnyíltunk egymásnak.
-Damon.Amit most mondani fogok....Nos lehet,hogy meg fogsz utálni vagy nem is tudom-mondtam miközben a kezemmel babráltam.
-Mond csak.
-Azt szeretném,hogy változtass át!

William Ernest Henley-Invictus

Elhoztam nektek a kedvenc versemet William Ernest Henley-tól az Invictus-t.Ha érdekel olvassátok el:
Angolul:
Out of the night that covers me,
Black as the Pit from pole to pole,
I thank whatever gods may be
For my unconquerable soul.

In the fell clutch of circumstance
I have not winced nor cried aloud.
Under the bludgeonings of chance
My head is bloody, but unbowed.

Beyond this place of wrath and tears
Looms but the Horror of the shade,
And yet the menace of the years
Finds, and shall find, me unafraid.

It matters not how strait the gate,
How charged with punishments the scroll.
I am the master of my fate:
I am the captain of my soul.

Magyarul:
"Kint az éjszaka leplébe burkolva, mely fekete, mint a sír, bármilyen Istenek is vigyázzák legyőzhetetlen lelkemet, megköszönöm nekik. Az események kegyetlen hullámverésébe keveredve az arcizmom sem rezdült, nem sírtam fel hangosan. A véletlen husángjaitól véres a fejem, de meg nem hunyászkodom. A harag és a könny díszletei mögött átdereng az árnyak ködös foltja. A harag és könny birodalmában derengő árnyak iszonyata az ópium. Az évek fenyegető vonulása, a vágyak és a kényszerek szorítása sem gyengített el. Nem számít mennyire keskeny a kapu, hogy milyen súlyos büntetésekkel van teleróva végzetem pergamenje, én vagyok a Sorsom Ura, Lelkem Kapitánya."

2.fejezet-Nem érdekelnek mások

(Chewy szemszöge)
Egész éjszaka nem aludtam csak rám és Damon-ra tudtam gondolni.Újra a karjaiban akartam érezni magam.Hamar elkészültem és elővettem a telefonom és tárcsáztam Damon számát.2 csörgés után fel is vette.
-Jó reggelt.Hogy aludtál?-szólt bele mézes-mázasan a telefonba.
-Hát igazság szerint nem aludtam sokat.Azért hívtalak,hogy még otthon vagy-e?
-Igen most indultam volna.
-Akkor ne mozdulj és elmegyek érted.
-Oké.Köszi.
-Ugyan.

***

Kiszálltam a kocsiból és elindultam az ajtó felé és éppen Damon lépett ki rajta.Odajött hozzám és egy szenvedélyes csókban forrtunk össze.Nem akartuk egymást elengedni csak az örökkévalóságig ölelni egymást.
-Ha nem indulunk elkésünk.-mondta szigorúan.
-Nem akarlak elengedni.-nyafogtam.
-Pedig muszáj lesz!

***
Szünetekben megkerestem Elenát és mint kiderült az övé lett a fiatalabbik Salvatore testvér.Éppen az órámra igyekeztem mikor Stefan megállított és komor arccal rám nézet.
-Michelle beszélnünk kell-mondta és férre húzott a falhoz.
-Csak Chewy.Miről kell beszélnünk?
-A bátyámról.
-Damon-ról?
-Igen.Ha rám hallgatsz akkor még ma szakítasz vele.A te érdekedben.
-Mért?
-Jobb ha nem tudod.-válaszolta és ott hagyott a folyosón.Ez furcsa volt.
***
Délután rögtön a Salvatore vendégházhoz igyekeztem.Kiszálltam a kocsiból és bekopogtam.Stefan nyitott ajtót.
-Szia
-Szia.Damon itt van?
-Persze fönt van az emeleten szólok neki.
-Köszi
-Damon gyere le!Chewy az!-és ebben a pillanatban Damon állt előttem és Stefan már elment.Damon behúzott az ajtón és egy szenvedélyes csókot lehelt az ajkaimra.
-Beszélhetnénk négyszemközt?-kérdeztem komoly arccal.Bementünk a hatalmas nappaliba és leültünk egymás mellé a kanapéra.Mélyen a szemébe néztem és elkezdtem mondani.
-Tudom mi vagy.1864-ben haltál vámpírrá.Mégpedig akkor amikor a Katharine-t próbáltad kiszabadítani az öcséddel.-ránéztem Damonra és az arcán döbbentséget láttam.
-honnan tudod ezeket?-kérdezte komolyan nézve rám.
-hát jó megpróbálhatok bezsúfolni még egy ráncot az így is túlzsúfolt homlokodra.Kiskoromban sokat utaztunk mert anyám kutató munkát végzett a vámpírok után.Végül a Duke egyetemen kötöttünk ki és ott találkoztunk Isobel-el Elena vér szerinti anyjával nos hát ugye vámpír hála neked.Anyámmal nagyon sokban segítették egymás munkáját.Aztán amikor Isobel eltűnt anyám abba hagyta a kutatásokat.Furdalta a kíváncsiság Mystic Falls-al kapcsolatban és bevallom engem is.
-Mért nem szóltál nekem erről?
-Mégis hogyan kezdtem volna?Ó heló tudom,hogy ki vagy egy 145 éves vámpír de nyugi nem árulom el senkinek?Damon szeretlek és csak ez a fontos nekem.De nem tudom,hogy neked is.-Damon csöndben ült a kanapén a földet fürkészve.Felálltam a kanapéról és elkezdtem sétálni fel és alá.Damon nagyon hirtelen ugrott fel és szorított oda a falhoz nem igazán a verekedős fajtában inkább a szexi és szenvedélyes módon.Mélyen a szemembe nézett és olyan közel hajolt hozzám hogy az arcomon éreztem a leheletét.
-Nem tudom elhinni,hogy hazudtál nekem.Tudod az egész életemet és hazudtál nekem.Tudod mielőtt megismertelek folyton az öcsém szekálásával töltöttem az időt de most?Inkább elmegyek vadászni vagy csillapítom a szomjam mert a nap 24 órájában veled akarok lenni.Érted?Mindennél jobban szeretlek és nem érdekel semmi.De te hazudtál nekem.Én bíztam benned.-éreztem ahogy egy könnycsepp gördül végig az arcomon.Damon megfogta az arcomat és finoman letörölte.Ez volt ez a pont ahol otthon éreztem magam.Damon karjaiban.Mikor végre nem zokogtam suttogva csak annyit mondtam.
-Szeretlek.És nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon sajnálom!
-Én is szeretlek.Egy valamit ígérj meg!Nincs több hazugság.
-Rendben nincs-bólintottam és elindultunk fel az emeletre Damon hálószobájába ahol átadtuk magunkat a vágyainknak.