5.fejezet

Damon ágyán feküdtem a hátamon s közben a plafont bámultam.Vajon mit fogok csinálni az elkövetkező 100 évben?Bár biztos több lesz de akkor is?Éppen Damon lépett be a szobába a kezében egy pohár vér volt.Éreztem ahogy az arcom megváltozik a vér hatására.Felültem az ágyon és Damon a kezembe adta a poharat.
-Köszi.-mondtam neki majd leült mellém az ágyra.
-Figyelj el kell mennünk egy órára Stefannal de amint tudunk jövünk.-felállt az ágyról és kisétált.Meg sem várta a válaszom vagy hogy szóhoz jussak.Hagytam a fenébe had menjenek kit érdekel.Amióta vámpír lettem alig szól hozzám.Nem értem.Csak ültem az ágyon és kortyoltam a vért.Hallottam,hogy a földszinten kinyílik az ajtó majd belép valaki.Ez gyors volt gondoltam.Felkeltem az ágyról és vámpír gyorsasággal lementem a nappaliba.Nem Damon volt,sem Stefan.Sosem láttam még ez előtt a nőt.Gyönyörű aranyszőke haja a háta közepéig ért,bőre mint a porcelán olyan fehér volt,a szeme pedig mint a folyékony topáz,mint az arany.Mikor jobban megnéztem az arcát a lélegzetem is elállt.Ugyan olyan volt az arcom,mint az övé.Láttam ahogy ő is végignéz rajtam,de az ő arcán nem láttam megdöbbenést.
-Ki vagy te?-kérdeztem.Kétség kívül ő volt a leggyönyörűbb nő akit valaha láttam.
-Rosalie.-felelte csilingelő hangon.A hangja olyan lágy volt,mintha a folyékony karamella.
-Mért nézel ki úgy mint én?-Rosalie halkan felnevetett.Mintha 1000 csenő szólalt volna meg egyszerre.
-Rossz kérdéseket teszel fel.
-Mért nézel ki úgy mint én?
-Oké.Ha ennyire akarod tudni.Mert a lányom vagy.
-Mi?
-Legalább is valamilyen szinten a rokonom vagy.Tudod 1933-ban lettem vámpír.Nem a te fajodból hanem én egy másik csoporthoz tartozom.De mi előtt vámpír lettem megszülettél te.
-És ezt csak így mondod?-meredtem rá.
-Mért,hogy kéne?-nem válaszoltam.Csak meredtem egy percig Rose-ra.Láttam,hogy az ajtó újból kinyílik és egy srác lép be rajta.Haja nem nevezhető sem rövidnek sem hosszú-nak hasonlított Damon hajára csak barna volt.Szeme szürkéskék és gyönyörűen csillogott.Kellet egy perc,hogy észbe kapjak,hogy tátva van a szám.Gyorsan becsuktam és visszanéztem az állítólagos ősömre.Leült a kanapéra és én mellé ültem.
-mért?-néztem rá és éreztem,hogy a szemeim megtelnek könnyel.Értetlenül nézett rám.-Mért hagytad el?
-Mert a szüleim nem engedték,hogy megtartsam.Házasságon kívüli gyerek volt.
-Akkor ha tudtad,hogy nem tartod meg.Akkor mért feküdtél le azzal a férfival?
-Szerinted direkt tettem?-csattant fel Rosalie.Felállt a kanapéról és fel alá kezdett sétálgatni.-Megerőszakoltak.Nem én akartalak.Mármint persze.Mindig is erre vágytam egy kisbabára.De nem egy ilyen mocsoktól.-köpte a szavakat.
-Mi történt?
-Miután megerőszakolt azután megütött és megfenyegetett,hogy megöl ha bárkinek is elárulom.Tettetnem kellet,hogy szeretem.Aztán miután megszülettett.-mosolyodott el-de nem tarthattam meg.Aztán változtam vámpírrá.Most már érted?
-Igen értem.-csak bámultam a földet.Éreztem,hogy két szempár az arcomat fürkészi.Hallottam egy halk torok köszörülést és felnéztem.A srác még mindig az ajtó előtt állt.-Gyere nyugodtan be és ülj le.
-Köszönöm.Még be sem mutatkoztunk egymásnak.Trevor vagyok.-nyújtott kezet.
-Szia Michelle de mindenki csak Chewy-nek hív.-ráztam meg vele a kezem.Egy szexi szívdöglesztő mosolyt küldött felém és egy pillanatra elállt a lélegzetem.
-Van hol laknotok?-néztem Rosalie-ra.
-Nem.A kocsiban vannak a cuccaink.
-Hát itt maradhattok felőlem.Persze ha csak akartok.Van jó pár szoba hisz ez egy panzió volt.
-Ez igazán rendes tőled.Köszönjük.
-Segítek behozni a csomagokat.-Elindultunk ki az ajtón.Trevor egész végig engem nézett.Mikor ránéztem zavartan elkapta a tekintetét.
-Kérdezhetek valamit?-néztem rá mosolyogva.
-Persze.Ki vele.
-Te is az én fajtámbeli vagy?
-Igen már 500 éve!-elkerekedett szemekkel néztem Trevor-ra mire ő elnevette magát az arcom láttán.Szerencsére időben észbe kaptam mire orra estem volna valamiben.
-És ti...-nem fejeztem be a mondatot de az ujjam Rose és Trevor közt ingázott.
-Hogy mi együtt vagyunk-e?-nézet rám érdeklődő tekintettel.Bólintottam mire Rosalie csilingelő nevetésére összerezzentem.
-Nem nem vagyunk.

***

Megmutattam Trevor-nak és Rose-nak a szobájukat.Trevor szobája pont a Damonnal közös szobánk mellet volt.Mikor végeztünk én bementem a szobánkba és lefeküdtem az ágyra.Trevor annyira helyes!De nem gondolhattam erre.Kihasználva vámpír halásom tudom,hogy illetlen dolog de kihallgattam a beszélgetésüket.
-Én pár nap múlva szerintem elmegyek de ha te maradni akarsz akkor maradj.-mondta Rosalie.
-Szerintem én maradok.-válaszolta Trevor.
-Chewy miatt?Tudom,hogy tetszik neked.
-Igen helyes lány.És szimpatikus is.
-Hát akkor kattanj rá.
-Tudod,hogy én nem vagyok olyan.
-Félsz.
-nem nem félek.
-Beszéljek vele?
-Nem.Nem akarom.Majd ha alakulnak a dolgok akkor alakulnak ha nem nem.
-Rendden.De azért most megyek és beszélek vele.Nem rólad.-állt fel Rose a kanapéról.Pár másodperccel később belépett a szobánkba.
-Beszélhetünk?
-Persze.Gyere csüccs le mellém.-ütögettem meg az ágyat.Leült mellém az ágyra és a kezeit összekulcsolta.
-Sajnálom,hogy csak így rád törtem.-mondta bűnbánó szemekkel.
-Ugyan semmi baj.Sajnálom ami veled történt.És ahogy viselkedtem.-újból felkacagott a gyönyörű csilingelő nevetésén.
-Ugyan még új vagy.-mondta mosolyogva.Közelebb hajolt hozzám és bele suttogott a fülembe-tudom,hogy hallgatóztál az előbb.
-Honnan?-kérdeztem.Megvonta a vállát.
-Na én elmegyek a szobámba.Jó éjt.-mondta majd kisétált a szobából
-neked is-mondtam de tudtam,hogy meghallja.Feltápászkodtam az ágyról és lesétáltam a nappaliba.Trevor még mindig a kanapén ült és a szemei a távolba meredtek.Oda mentem a kanapéhoz és leültem.Kíváncsian fürkésztem az arcát.
-nem vagy szomjas?-kérdeztem elhaló hangon.
-de egy kicsit.
-akkor gyere utánam.-álltam fel a kanapéról és elindultam a pince felé ahol Damon tartotta a készletét.Mikor a hűtőhöz értem kivettem két csomag vért.Az egyiket a kezébe nyomtam és intettem a fejemmel,hogy kövessen.Mikor felértünk a konyhába elővettem két poharat.Az egyiket odatoltam neki a másikba én töltöttem egy kicsit.Visszasétáltunk a nappaliba és újból leültünk a kanapéra.A telefonom rezgésére lettem figyelmes.Előkotortam a zsebemből a telefonom.Damon volt az.
-Sajnálom de ezt fel kell vennem-mondtam Trevor-nak.Felvettem.
-Szia mond.-szóltam bele.
-Szia.Egy kicsit eltolódik az ügy.3 óra múlva otthon leszek.Nyugodtan feküdj le.Szeretlek szia.
-szia-tettem le a telefont.
-Baj van?-nézett rám Trevor.Megráztam a fejem.
-Beszélgessünk.
-OKé.Mit akarsz tudni?
-Mindig is egyedül éltél?
-Igen.Még nem találtam meg az igazit.És te?
-hát Damon nem nagyon töri magát.Amióta átváltoztatott sosincs mellettem.
-Sajnálom.Pedig most kellene neked segíteni.Életed legnehezebb időszakán mész át.Vagyis az átváltozás legnehezebb időszakán.Ilyenkor instabil vagy.
-Igazad van.-mondtam.Pár percig csöndben ültünk egymás mellett.-Tudod kedvellek.
-Huhh most zavarba hoztál.
-Sajnálom.Nem akartam.-mondtam és közelebb ültem hozzá.Tekintetem az ajkára csúszott.Úgy megcsókoltam volna.Rám nézet mikor észre vette,hogy bámulom.Lassan elkezdett hajolni az arcom felé,én is viszonoztam ezt és ajkunk forró csókban forrt össze.Kikapta a poharat a kezemből és anélkül letette az asztalra,hogy a csókunk megszakadt volna.Mivel nem volt szükségünk levegőre hosszú percekig csak csókolóztunk.Mikor ajkaink elváltak mindketten ziháltunk.
-nem megyünk fel a szobámba?-nézett rám és azonnal tudtam,hogy mire céloz.
-menjünk.

***

Mikor becsukta az ajtót vadabbul estünk egymásnak mint az előbb.Ajkai vadul követelték az enyémet.Nekinyomott a falnak majd az ágyra huppantunk.Én voltam alul.Letépte rólam a felsőmet és finom csókokkal behintette a felsőtestemet.Követtem a példáját és letéptem a pólóját.Mikor a mellkasára pillantottam láttam 3 mély vágás sebhelyét.A kezem akaratlanul de megindult a sebek felé.Mikor megérintettem halk szisszenés hagyta el a számat.Meglepődtem,hogy én szisszentem fel.Végül minden ruha lekerült rólunk és átadtuk magunk a vágyainknak.

***

Mikor reggel felébredtem észre vettem,hogy nem a mi szobánkban vagyunk.Megfordultam és Trevor feküdt velem szembe.
-Jó reggelt.-mondtam neki halkan.
-Neked is.-mondta majd közelebb húzott magához.Percekig csak bámultuk egymást mikor eszembe jutott....
-Damon!-ugrottam fel az ágyból.-beszélnem kell vele!Majd jövök.-pattantam fel és magam köré tekertem az egyik takarót majd megindultam életem talán legkínosabb beszélgetésére.